Melyek a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek fő jellemzői?
nyomtatásMinősített Fogyasztóbarát Lakáshitel
Az MNB a bankrendszeri verseny erősítése, a hiteltermékek átláthatóságának és azok, összehasonlíthatóságának növelése érdekében megalkotta a „Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel” minősítést, amelyet csak a Pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek megfelelő, forint alapú banki lakáshiteltermékek nyerhetnek el.
Melyek a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek fő jellemzői?
A hitelfelvételt általában hosszú mérlegelési folyamat előzi meg. Nem véletlenül, hiszen sok esetben évtizedekre kihat majd az, hogy melyik hiteltípust választjuk. A Magyar Nemzeti Bank által fogyasztóbarátnak minősített hitelek fő célja, hogy átláthatóbb, könnyebben összehasonlítható, ezáltal a fogyasztók döntését megkönnyítő hiteltermékek legyenek.
A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel védjegy célja, hogy szélesebb körben elérhető, közérthető és áttekinthető feltételrendszerű, egyszerű és gyors ügyintézés mellett felvehető lakáscélú jelzálogkölcsönök kerüljenek a hitelt felvenni készülők elé. Összehasonlíthatóságuk révén könnyen kiszámítható, pontosan milyen feltétellel kell kalkulálni az egyes hiteltermékek esetén. Mivel a minősítést bármely bank, takarékszövetkezet pályázhat a szempontrendszernek megfelelő hiteltermékével, ezért maguk a már minősített hiteltermékek is változatosak lehetnek.
Ugyanakkor természetesen az egyes hitelfajtáknak vannak közös jellemzőik. Ami a hitelcélt illeti, a kölcsön lakáscél elérését kell, hogy szolgálja. Ezek a hiteltípusok Magyarország területén lévő, lakhatási célú ingatlan építésére, vásárlására, és lakáscélú kölcsön kiváltására igényelhetők. Ezen túlmenően a minősített hitelek új építésű ingatlanok esetében a lakáshoz tartozó garázs és tároló, valamint építési telek, vagy üdülőingatlan vásárlására is felhasználhatók. Jó tudni ugyanakkor, hogy a hitelező meghatározhatja az általa kínált kölcsön célját, így az egyes hitellehetőségek egyes részleteiben eltérhetnek egymástól.
A kölcsön futamideje nem haladhatja meg a 30 évet. Ha a hitelt igénylő a futamidő lejárata előtt betölti a 70. életévét, akkor hitelezője olyan adóstárs bevonását kérheti, aki a futamidő lejáratakor nem éri el a hetvenedik életévét. A kamatperiódus hossza, amely időszakban a felvett kölcsön törlesztőrészlete nem változik, három, öt, vagy tíz év lehet, illetve az is lehetséges, hogy a futamidő végéig fix legyen a kamat. A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek forint alapú, lényeges árfolyamkockázat nélkül igényelhető termékek, amelyek kizárólag annuitásos törlesztéssel vehetők igénybe. Ez azt jelenti, hogy a kamatperióduson belül havonta azonos összegű törlesztőrészletet kell fizetni.
A minősített hitelek esetében egyszerűbb a hitelfelvétel menete is, gyorsabb a hitelbírálati idő, valamint a folyósítás ideje is lerövidülhet a többi hitelhez képest. A fogyasztóbarát hiteleket a bankok, takarékszövetkezetek a családok otthonteremtési kedvezményével (CSOK) is kínálhatják. Az ügyleti kamat a kamatbázis (referenciakamat) és a kamatfelár összegeként áll elő. A kamatfelár maximum 3,5 százalékpont lehet.
Ami az egyes díjtételeket illeti: a folyósításig csak a folyósítási díj és a következő költségek számíthatók fel: tulajdoni lap díja, térképmásolat díja, jelzálogjog-bejegyzési díj, értékbecslési díj, közjegyzői díj. A díjak tekintetében lehetnek kedvezmények: előfordulhat, hogy a hitelintézet valamely díjtételt 0 forintban állapítja meg. A folyósítási díj legfeljebb a hitelösszeg 0,75 százaléka, maximum 150.000 forint lehet. Az előtörlesztési díj nem lehet több mint az előtörlesztett összeg 1 százaléka, bármely lakástakarék-pénztári megtakarításból pedig díjmentes.